A néhai Auburn Automobile Indiana állam egy városáról kapta a nevét, amely az Eckhart szekér- és kocsigyártó örököseként lépett be az autópiacra az 1900-as évek elején. Az amerikai autógyártás történelmébe egy rövid életű, de legendás gyártóként írta be magát, hiszen autói olyan nagy nevekkel versenyeztek mint a luxusautókat gyártó Rolls-Royce vagy az abszolút királykategóriát képviselő Dusenberg. Mint oly sok gyártónak, az Auburn sikerének is a gazdasági világválság vetett véget, de még mielőtt 1937-ben felszámolták volna, az Auburn 851 Speedsterrel talán minden idők legszebb kétülésesét alkották meg, melynek kompressziós 4,5 literes motorja igazi mérnöki bravúrnak számított a maga idejében, a hajófarra emlékeztető farok részt pedig később sok más gyártó, köztük a Chevrolet és a Buick is másolni kezdte. A Matchbox '79-ben állított neki emléket.

matchbox models of yesteryear auburn speedster 1936 y-19 1979 1983 vintage old timer
Y-19 lajstromszámmal a Matchbox Models of Yesteryear sorozatából, 1984-ből
 

A maga idejében csekély 2000 dollárért már hozzá lehetett jutni egy 1935-ös Auburnhöz. Ma ez közel 37 000 dollárnak felel meg, gyakorlatilag egy új Cadillac ATS ára, forintban 12 000 000 körül mozog. Ez az ár nem számított kirívónak ahhoz képest, hogy kézzel készített aszfaltfaló és abszolút öncélú autóról volt szó. De a gazdasági válság közepette még így is kevesen engedhették meg maguknak, s mivel sosem készült belőle sorozatgyártmány, hozzájutni sem volt egyszerű. Az Auburn eredetileg 20 darabot épített csupán promóciós céllal, felhasználva korábbi típus, a Cord tervezése során szerzett tapasztalataikat. A promóció olyan jól sikerült, hogy sorra jöttek az egyedi megrendelések. Sajnos pontos darabszámot nem tudni, de ma már az Egyesült Államokban rendezett veterán találkozókon is igazi ritkaságnak számít az Auburn Speedster. Csak pár darab maradhatott belőle. 

matchbox models of yesteryear auburn speedster 1936 y-19 1979 1983 vintage old timer
Ilyen egy igazi speedster, formája máig a legszebb autók közé emeli az Auburn-t

A formavilág és a "supercharger" motor miatt nem hasonlítható egyetlen más korabeli roadsterhez sem, nem beszélve megbízhatóságáról és gyorsaságáról. Az Auburn garantálta az elérhető 100mph sebességet, melynek bizonyítékaként egy bizonyos Ab Jenkins 27 óra folyamatos vezetés során (nyilván tankolási szünetekkel) 103mph átlegsebességet produkált. Később az ő rekordjával és aláírásával ékesített plakettekkel láttak el minden egyes Auburn Speedster.

matchbox models of yesteryear auburn speedster 1936 y-19 1979 1983 vintage old timer
Galéria

A Matchbox méltatlanul alulértékelt Models Of Yesteryear sorozatában Y-19 lajstromszámmal jelent meg 1979-ben. Eredetileg bézs-krém-barna színösszeállításban, később krém-barna, krém-fekete és a képeken látható fehér-kék színösszeállításban 1984-ben. Egy igazán gyönyörű modell, amely pontos mása  a hampshirei Beaulieu Motor és Autó Múzeumban őrzött nagytestvérnek, amely egyébként utoljára 2016-ban hagyta el a múzeumot, hogy részt vegyen a svájci Gstaadban megrendezett veterántalálkozón. A modell megkímélt, szép állapotban maradt meg eredeti dobozában. Ebben a színösszeállításban 5-8 ezer forint körül mozog az ára, de az egészen ritka festéssel készült típusok, mint a kék-fekete-piros vagy a fehér-zöld-ezüst akár 100 000 forintot is megérnek. Ezekből persze nem sok van, hiszen többnyire jelzés nélkül, közvetlen a gyárból juthattak hozzá a gyűjtők vagy Matchbox alkalmazottak.