Rafael testvér egyetlen vagyona az ikonokon, pár könyvön és a szerzetesi ruhán kívül csupán egy kazettás magnó volt. De micsoda magnó, Moszkvában 1000 rubelt kértek érte! Elcserélte egy Zaporozsecre a pszkovi piacon. (...)
A félholt ócskavasat hónapokig javította, mire vezethető állapotba került. Már csak az ocsmány narancssárga színt kellett eltüntetni. Rafael végül feketére festette mondván, csak két szín volt a műhelyben piros vagy fekete. Ő a feketét választotta fehér függönyökkel, mert az illett a szerzetesi ruhához és egyébként sem fog piros kommunista zászlóval száguldozni. Mondanom sem kell azokban az időkben a fekete autó fehér függnyökkel az államapparátus és a KGB autóit jelentette. Ez több volt, mint huncutság Rafaeltől, sokkal inkább fiatalkori lázadó természete ütközött vissza abban a fekete ZAZ-ban.(...)
Sokáig azt hittem az a normális, ahogy Rafael testvér vezet. Később rájöttem, hogy a 150 km/h-val száguldozás, kormányszerviz menet közben és a fékek ritka használata egyáltalán nem normális. De Rafael jó sofőr volt, még ha elmondása szerint kímélte is a fékeket. Mint később kiderült, mielőtt szerzetes lett, rally versenyeket is nyert Csisztopolban(...)
Írja Tyihon archimandrita, az orosz Sztretyenszkij kolostor vezetője a "Hétköznapi szentek és egyéb történetek" (Everyday Saints and other Stories) magyarul egyelőre meg nem jelent könyvében. Több mókás sztori is felbukkan a ZAZ-ról, a még Szibériában is elviselhetetlenül meleg fűtéséről, a kiakadó kormánykerekéről és mint maga a szocialista autóipar talán leggyengébb autójáról amely sokszor kergette őrületbe Rafael testvért is.
A ZAZ már gyerekkoromban is ritkaságnak számított. A szovjet járműipar legolcsóbb, legigénytlenbb és talán legmegbízhatatlanabb típusaként tartották számon. Végtére is a "dolgozóknak" szánták, az "elit" Volgával a tehetősebb Ladával járt, a lakosság nagy érsze pedig nyilván trolival, metróval és busszal. Nekünk Európában az NDK és csehszlovák iparnak hála azért nagyobb választékunk volt, már ha egyszer valaha is autóhoz jutottunk. A rossz hírnév ellenére még ma is találni működő példányokat, s a gyüjtők ma már nem osztoznak a "legrosszabb" szovjet autó legendáján. A V4-es 1,2-es motor ha karbantartották sokat kibírt. Egy pár éve egy orosz duó jutott ki Izlandra Cseljabinszkból indulva egy árva piros Zaporozseccel, de itthon is akad gyűjtő, aki egy fenéken több ezer kilométert hordott már ki a kis ZAZ-zal. Bármilyen hihetetlen, de a zaporozsjei gyár egészen 1994-ig gyártotta az NSU Prinzre hajazó ZAZ-966-ot.
A DeAgostini is készített egy 1:43 méretarányú modellt a Régi idők legendás autói sorozatban. A kis piros ZAZ a többi DeAgostini modellhez hasonlóan, a méretarányok adta lehetőségeken belül egy igazán szép darab.
