A DeAgostini sorozat harmadik számában jelent meg a néhai Szovjetunió és egészében a szocialista államok talán legkirívóbb és legnagyobb személyautója, a GAZ gyár Volgája. A Nyizsnyij Novgorodban gyártott szovjet léptékkel már-már luxusautó 1970-ben gördült le első ízben a gyártósorról és apróbb módosításokkal bármilyen hihetetlen is, de 1990-ig gyártásban maradt. Kisgyerekként egyátalán nem volt lehetőségem Volgában ülni, hiszen itthon nem is nagyon volt magánkézben. Többnyire vállalatok vezető elvtársainak, pártfunkcionáriusoknak járt ki csak a Volga nyújtotta luxus és a személyi sofőr, a dolgozó nép kivárta az NDK-s csodákat és a csehszlovák Skodákat. A néhai Szovjetunióban sem volt ez másképp, a nagy egyenlőségben inkább csak az egyenlőbbek vagy a KGB furikázott a legendás M-24-gyel.
A kistestvér piros színben készült, s a Skoda 100-hoz hasonlóan a méretarányok adta korlátokon belül egy gyönyörűen kivitelezett modell. Apró szépséghibája, hogy sajnos a jobb első fényszórót gyárilag hibásan ragasztották fel, emiatt elég bandzsán mutat a fényképeken. A nagytestvért hatalmas beltér, s szovjet léptékkel mérve kifejezetten kényelmes ülések jellemezték mi több, szocialista autók közül talán egyedül a Volga rendelkezett középső könyöktámasszal. A legtöbb Volgát soros négyhengeres 2,4 köbcentis motor hajtotta, amely elkérte a minimum 10 litert 100 kilométeren. Ennek ellenére jutott a Volgákból a Keleti Blokk országaiba is, így szolgált rendőrautóként Csehszlovákiában és az NDK-ban, de a Magyar Rendőrségnél is.
Bár nálam messze a Polski Fiat 125P a nagy favorit a szocialista retro autók közül, a Volgát tekintélytparancsoló méretei, krómozott hűtőmaszkja, az amerikai autók ihlette formavilága és eleganciája vitathatatlanul a korszak egyik legmeghatározóbb és legszebb autójává avanzsálja. A típust egészen 2010-ig próbálták életben tartani különféle modernizált változatok gyártásával, sikertelenül.
