A rengeteg bemutatott Matchboxon és magyar kisautókon kívül akadnak kevésbé értékes, de annál érdekesebb darabok is gyűjteményben. Én már régen letettem róluk, mert nem láttam bennük annyi értéket, mint a veterán Matchboxokban, de be kell valljam, tévedtem. Egy közel 30 éves kínai öntvény kisautó igenis lehet kuriózum és lehet érdekes, még ha a piaci ára és eszmei értéke nem is ezt tükrözi. Édesanyám megtalálta azt a szatyrot, melyben a "nevenincs" műanyag, öntvény és lemezkisautók lapultak ömlesztve, s azóta kisfiam előszeretettel tologatja ezeket a régi búcsús és trafikos járgányokat. Így akadtam rá egy gyerekkoromból, valamikor a '90-es évek elejéről származó kínai gyártmány tűzoltóparancsnoki kisautóra, melyet legalább annyira szerettem, mint a márkás Matchboxokat. Kaptam az alkalmon, és a pár hónapja Miskolc-Tapolcán, trafikban kisfiamnak vásárolt vadonatúj kínai tűzoltóparancsoki autót az öreg mellé helyeztem, mint előttem az utódom. Avagy kínai tűzoltók régen és ma.

kínai china tűzoltó trafikáru 1990 2019
Jól jön az öreg a háznál, bal oldalon a 30 éves kisautó, jobb oldalon az utód

 

A régi járgány már elsőre roppant fura, hiszen láthatóan egy '70-es, '80-as évek beli amerikai ladikot szeretett volna megformálni az ázsiai gyártó, legyen az Chevrolet, Buick vagy Cadillac, nyilván nem sikerült teljesen. Mégis ez a picit esetlen forma adja az autó báját amely olcsósága ellenére még mindig egyben van, s a tengelyek is a helyükön, semmi görbülés vagy lazulás. Becsülendő, hiszen a pár hónapos, durván 30 évvel idősebb kínainak már aznap délután javítani kellett a tűtengelyét, ahogy hazaértünk Tapolcáról.

kínai china tűzoltó trafikáru 1990 2019
Bájos ez az esetlen formavilág, valamikor a '90-es évek elejéről a '70-es éveket idézve

A két kisautót egymás mellé helyezve jól látszanak a korszakos különbségek. Az öregen bumfordi villogó, az utódon fényhíd, régi kocka-ladik forma a modern, felfújt kasztni ellen és még lehetne sorolni. Egy biztos, a kínai gyártmányok minősége sosem volt Matchbox, de még Metalbox vagy Metalcar szinten sem, mégis elmondható, hogy a kínaiak sem olyan precízek már ezen a téren, mint 30 éve. A trafikok viszont ma is nagyot kaszálhatnak ezeken a kínai autókon, hiszen Hot Wheels/Matchbox/Majorette árakon kínálják az alig pár száz forintot érő játékautókat.

kínai china tűzoltó trafikáru 1990 2019
A pár hónapos kínai, modern, vagány, de jóval sérülékenyebb, mint veterán társa

Hogy a kisfiamnak vásárolt parancsnoki autó kihúz ugyanúgy 25-30 évet, mint az én járgányom, abban nem vagyok biztos. Míg az öreg tűzoltó alvázát szegecselték, addig a modern kisautó olcsó csavarokat kapott, melyek már most gyakran kilazulnak.

kínai china tűzoltó trafikáru 1990 2019
Galéria

Azért remélem, jó pár év múlva még egyaránt ott lesz a polcon mindkettő, s együtt vezényelhetik az oltást, legyen az a játszószőnyegen a képzeletbeli kisvárosban vagy kertben.