Minden kétséget kizáróan egy igazi szovjet legenda a Moszkvics 412 még a Lada korszak előttről. Gondolkoztam rajta, hogy egyátlalán kitegyem e ezt az öreg modellt, hiszen elég hiányos, de végül is ez adja talán igazi régi báját. Egy elhagyatott Moszkvics a kert végében, egy alaposan kijátszott autó, melyet ha nem gyerekként kapok, bizonyára féltve őriztem volna egy vitrinben pláne, hogy ma 8 és 20 ezer forint körül mozog az ára a weben.
A Moszkvics 412 bár abszolút szovjet gyártmány az elegencia olasz, hiszen a Pinifarina tervezte a sorozatot kezdve a 408-assal. 1967 és 1975 között gyártották, itthon ritkán lehetett látni, hiszen a Ladák, Wartburgok és Trabantok uralták a keleti blokkot. Én személy szerint jobban emlékszem a "puttonyos" IZSekre.
A kisautó gyártóját nem tudtam behatárolni azon kívül, hogy szovjet, mint a korábban bemutatott Russo Balt is. Moszkvicsunk még az első szériás, szimpla körlámpás 412-es. Sajnos a motorháztető már elveszett és az első tengely is megrogyott. A szovjet körülményekhez képest pedig kifejezetten igényes modell lehetett egykor.
Nemzetközi webes piactereken sikerült találnom belőle szép állapotban megőrzött példányokat is, melyeket megkímélt, dobozos állapotban közel 20 ezer forintért hirdetnek. Ebben a leharcolt állapotban viszont nem ér többet 2-3 ezer forintnál. A szovjet gyártó készített belőle piros, fehér és babakék változatot is, de készült belőle kombi, rendőr és orvosi autó is.